Ne szívj tovább!

Annyira szuper idő van, hogy tuti lemegyek futni a szigetre! Ti miket sportoltok most, hogy berobbant a tavasz?

Muszáj valamivel lekötni a feles energiákat! Van aki cigi helyett választott sportot? Miket?

Két hónapja nem lehet rágyújtani a zárt, közös helyeken. Azóta annyi féle megoldással találkoztam.

A leleményesség határtalan. Mert ugye, vannak azok a szórakozóhelyek, amik egyáltalán nem foglalkoznak a szabályozással egészen addig, amíg a türelmi idő le nem jár. Ők még csak meg se próbálják fenntartani a nemdohányzás látszatát. Mindenki úgy és annyit bagózik, amennyit akar. Hamutál is van az asztalokon.

Van, ahol a hamutálat ugyan beszedték, de helyette csinos kistányérok vagy éppen csészék, poharak kerültek ki a pultokra. Ezek mellet a "nem hamutál" -ak mellett ugyanolyan boldogan szívják a vendégek. A hely a felelősségét kipipálja ezzel. Látszólag. Persze. Bünti, majd ugyanúgy jár.

Olyan helyről is hallottam, ahol nem szabad cigizni, de aki nem feltűnő (???) az rágyújthat. Hm...Itt a pincér nyilván nem akar konfrontálódni a törzs- illetve egyéb vendégekkel. Na, áprilistól majd lesz az a pénz, amiért kénytelen lesz.

A legleleményesebb illegális bődület: a lakáskocsma. Ez ugye olyan, mintha egy magánszemély kecója lenne, ahol mérik a sört (majd azért a szervek, ha ezt észreveszik, lesznek kérdéseik), és lehet cigizni dögivel. Hát, aki ideig óráig erre beáldozza a lakását... Tiszavirág életű lesz ez az újítás. Szerintem.

Belenyugodni a változtatásba nehéz. Tudom. Még van egy hónap.

Ma rohantam csak úgy megszokottan egyik helyről a másikra. Lebegett utánam mindenem, táska, kabát, laptop táska, sál...hideg volt, nem értem rá. Zakatoltak bennem a gondolatok.

Egy metálkék pufikabátba öltöztetett szerencsétlen csivava zökkentett ki a monoton megszokottságomból. Szinte elugrottam a pöttöm kutya elől. - Jó ég! - szaladt ki a számon, de csak halkan, nehogy a kis állat lelkébe tiporjak. Közben nem is rá tiportam, hanem egy dohányzó nőre majdnem, aki éppen hangosan telefonált.  

- Néééééézz odaaa! hát nem kiveri a kezemből ez a ..... - folytatta megállás nélkül a szidalmakat, miközben a guruló cigi felé kapkodott kétségbeesetten.

Egy iskola előtt. Egy iskola kapujában. Ahol ugye, mint tudjuk káromkodni sem szép, na de rágyújtani! 

Lassítottam egy pillanatra, és már nyeltem a füstjét a vághatóan éles, fagyos levegőben.

- Bocsánat - csuklott el a hangom a hirtelen benyelt dózistól. Hiába. Mert nem volt foganatja rá. - Nem direkt volt. Igazán sajnálom.

De igazán a csivavát sajnáltam.

" A dohányzásról pofonegyszerű leszokni. Én magam is legalább százszor megtettem."

Mark Twain

Leszokni.

Na igen, valóban nehéz. Megterheli a szervezetet, egy ideig teljesen leköti az agyat.

Olyan mint amikor kidobja az embert az, aki naponta 3X nagykéssel kergette, de mégis lángolt a szerelem közöttük. Egy ideig folyamatosan vágyni fogsz vissza, nem tudsz másra gondolni majd. Keresed a kiskapukat, meg a kifogásokat, pótlékokba (egyéjszakásokba) menekülsz, majd ahogy telnek a hetek és hónapok: felszabadulsz, boldog leszel és új lehetőségek nyílnak. Újra tudsz hosszan sétálni, végiggondolni valamit anélkül, hogy felugranál és kirohannál a dohányzóba, újra érzed majd az ízeket és a szagokat, újra színe lesz a bőrödnek. Nem fogsz függni semmitől és az életed sincs többé közvetlen veszélyben.

Pontosan emlékszem a napra, amikor megtudtam, hogy kisbabám lesz. Néztem a csíkokat. Izgatott és boldog voltam. Anya született bennem. Pedig akkor még fogalmam se volt, hogy mekkora boldogság ez. Mekkora felelősség, életre szóló elkötelezettség. Ugyanakkor folyamatos aggódás, ami minden mosollyal azonnal szertefoszlik.

Amíg az első gyerekét várja az ember, még csak elképzelni tudja, hogy mi zajlik pontosan benne. A reggeli émelygést még nem köti puha babaillathoz. A rugdosásokkor nem rajzolódik ki ismerős, végtelen bizalmat sugárzó babaszem. Addig a felelősség is más, mert nincs még személye a benned fejlődő emberkének. Csak az ösztönösség hajt, ha figyelsz rá.

Ezért tudom elképzelni, hogy előfordulhat olyan nő, aki terhessége alatt még esetleg rágyújt. Mert nem személyesíti meg a magában növekvő életet, nem tud belegondolni, hogy milyen törékeny, sérülékeny és óvni való az, akiről most csak ő tud gondoskodni. Hogy az élet már elkezdődött benne és csak ő a felelős azért, hogy a méhében fejlődő kicsi a legjobbat kapja, a legkevesebb káros anyag jusson el hozzá.

Talán van olyan kismama, aki nem a fogantatás pillanatában születik, hanem a szülés pillanatában. Hozzájuk szólok most: nincs mentség! Ha rágyújtasz, akkor perceket veszel el egy életből, aki még nem tud dönteni, aki végtelenül kiszolgáltatott és a legnagyobb bizalommal van feléd. Minden slukkal kockáztatod, hogy egészségessé fejlődik, sőt azt is, hogy megszületik-e egyáltalán.

Ez önzés. Megbocsáthatatlan. Hogy fogsz majd a szemébe nézni?

Lassan kezdődik az influnzaszezon és mióta letettem a cigit, gyakran eszembe jut, hogy annak idején, dohányosként, milyen betegen is rágyújtottam. Egész ideológia-rendszert gyártottam hozzá. Ha bárki kérdezte, gyógymódként tüntettem fel a cigarettát.

Ugyan levegőt se kaptam a náthától, de azt magyaráztam bőszen mindenkinek, hogy a füst fertőtleníti a torkomat, így pedig sokkal hamarabb meggyógyulok.

Valójában az történt, hogy a füst már a megbetegedés előtt folymatosan irrtálta a nyálkahártyáimat, a torkomat és a tüdőmet is. Emiatt minden betegséget sokkal hamarabb elkaptam és most már tudom, hogy mennyivel lassabban verekedtem túl magam rajta. 

Az immunrendszerem védekezését is csökkentette a dohányzás miatti folyamatos készenlét,  és a mérgek (egyetlen szál cigaretta 100 mg C-vitamint von el a szervezettől), így a gyógyulás komoly kihívást jelentett.

Rendszerint a náthából - rádohányozva - légcsőhurut-gyulladás lett, amitől aztán annyira köhögni kezdtem, hogy a végén már valóban nem tudtam rágyújtani. Akkor pedig másfél-két hét alatt lassan kigyógyultam.

Mostanában is szoktam hallani ezt a 'gyógyító-cigi' elméletet dohányos ismerőseimtől és bizton állíthatom: nem igaz!

Viszont a nátha lehet jó apropó a leszokásra.

Ma van a "Nagy Fogadalmak Napja". A világon számtalan ember tesz esküt arra, hogy megválik fölös kilóitól a következő évben, nem iszik annyit, kevesebbet költ felesleges dolgokra...stb....és bizony több millióan gyújtanak rá utoljára minden szilveszter éjjel. 

Végtelen számú érvet sorolnak fel a füstös kocsmák, bárok mélyén mielőtt a Himnusz elhangzik. Fogadkoznak, egymás erősítik, "így görbüljek meg" isznak rá egyet és mégegyet, dobják ki a cigisdobozukat és...buknak el már 5 perccel éjfél után.

Január 1-jétől a helyzet változik. Azok számára, akik nem otthon ünneplik a szilvesztert mindenképpen. Ugyanis tényleg beszedik a hamutálakat a kocsmákban. Másodikán a munkahelyen is ki kell majd állni a hóra, ha valaki mégis meg akarja szegni a fogadalmát. Sok helyen szigorúan büntetik majd a cigizőt.

Januártól végre lehet úgy bulizni járni, hogy nem kell kabátot tisztíttatni, hajat mosni minden buli után rögtön, hogy az ember kibírja a saját szagát, habár nem is gyújtott rá. 

A passzív dohányosok is fellélegezhetnek.

Boldog új év kezdődik. Könnyebb lesz a fogadalmat betartani. 

Halászlé, rántott hal, töltött káposzta, húsleves, rántott hús, kocsonya, pulyka, bejgli, zserbó, töménytelen szaloncukor...a pár nap alatt eltüntetett karácsonyi ételmennyiség után majd kipukkadok. Pár éve ilyenkor azt hittem, ha rágyújtok, minden sokkal jobb lesz. Megkönnyebbülök és elhízni sem fogok.

Hát. A cigi valamennyire tényleg gyorsítja az anyagcserét. Csak éppen megöl. Nem úgy, mint a zsírégető séta, futás, és hogy tényleg élvezeteset mondjak: a szex. Úgyhogy a cigi helyett utóbbiakat ajánlom inkább.

Mióta nem gyújtottam rá, voltam terhes és 90 kiló is. Ettem sokat és még többet és ezen a karácsonyon is nagyon sokat. Mégis vékonyabb vagyok, mint dohányzásom idején bármikor. Szóval nem ettől függ.

Jó étvágyat!

Ezek a napok a szellemidézésről szólnak. Nekem mindenképpen. Ezeken a napokon van időm leülni és számot vetni. Szembenézni a tetteimmel, a vágyaimmal és az erőmmel. Ehhez nekem is, – akárcsak Ebenezer Scrooge-nak, Charles Dickens zsörtölődő, lelketlen milliomosának – három szellem jelenik meg Karácsony éjjelén, és visz múlt, jelen és jövő Karácsonyaiba.

A múlt Karácsonyainak szelleme engem arra emlékeztet, hogy a felhőtlen boldogságot a gyerekévek jelentették. Az emlékek olyan erősen élnek bennem. Papi az udvaron fát hasogat, Nagyi bent előfőzi a halászlé alaplevét. Aztán Papi kint, a sötétben és hóesésben befejezi az ünnepi vacsorát. Ők most az én boldogságot okozó szellemeim, akik ugyan bár még velünk lehetnének, még sincsenek. Tarthattak tovább a felhőtlen Karácsonyok, de Nagyi és Papi elmentek túl korán, túl értelmetlen módon ölték meg magukat. A cigi végzett velük.

Azoknak a Karácsonyoknak a teljességét próbálja Anyukám és Apukám minden évben visszaidézni. Ezt az igyekezetet mutatja meg a jelen Karácsonyának szelleme mindig. Ezért látogatunk el minden évben 23-án a kápolnába, ahol a nagyszüleim hamvai vannak, ezért sétáljuk körbe a valaha volt házuk környékét. Ezért gyújtunk gyertyát értük és ezért készítjük ugyanúgy az ünnepi menüt minden évben. Ezért csönget ugyanúgy a Jézuska mindig. Mert így idézzük őket. Bár még élhetnének.

A jövő Karácsonyának szelleme kegyetlen, mert titokzatos és erőfeszítéseket vár. Akik itt vannak és a kisfiamnak a felhőtlen Karácsonyt jelentik, azokat meg kell minél tovább őrizni. Pedig köztük is van, aki dohányzik. Tudom, hogy annyiféleképpen el lehet menni. Miért kell a halálnak segíteni?

Ilyenkor, Karácsonykor számot vetek. Mi az, amit tehetek, hogy a boldog és felhőtlen pillanatokat tovább nyújtsam a kisfiam életében?

Az egyetlen, amit tehetünk, a család tehet, hogy megőrizzük neki magunkat. Nem pusztítjuk a testünket szánt szándékkal.

Én már megszabadultam a negyedik, gonosz szellememtől. Aki hiába a múlt, jelen és jövő szelleme: megtalált. De szerencsére volt erőm elűzni: letettem a cigit.

Ezt a blogot a múlt szelleme indíttatta velem. Mert bár tudom, hogy a papolás elutasítást szül, de talán annak, aki már elindult a leszokás útján ad egy kis erőt, hogy nem hiába döntött. Azokért, akik még nem határoztak, a magam módján mindent meg fogok tenni, hogy elég erejük legyen felvenni a harcot. A napokban jól figyeljetek!

Talán most Karácsonykor leül mindenki egy pár percre szellemet idézni. Szembenéz a tetteivel, a vágyaival és az erejével. És a szellemeivel is. Még a gonoszokkal is.

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!

Amikor felmerült, hogy le akarok szokni, rettentően dühös voltam az emberekre. Azokra is, akik cigiztek és azokra is nagyon, akik nem.

Akik cigiztek körülöttem, vonzottak. Ha bárki rágyújtott én is akartam, holott tudtam jól, hogy éppen le kéne szoknom. Hogy bűnözünk. Hogy gyenge vagyok.

Akik nem cigiztek, csak papoltak, csúnyán néztek vagy esetleg felelősségre vontak, azokkal kapcsolatban egyenesen agresszív voltam.

Nekem ne szóljon az anyám, hogy mit csinálhatok! Ne legyezze el a füstömet a megállóban a néni, mert én is élhetek! Ne magyarázzon a kollégám, aki pont egy éve szokott le, mert tökéletes! Az élete pedig azóta fenekestül felfordult és tejjel-mézzel folyó kánaán lett. Hagyjanak békén!

Azt gondoltam: hadd legyek gyenge, szerencsétlen, büdös! Nevezzenek függőnek is akár, és lépjenek odébb, de képtelen vagyok szabadulni! 

Mindig a kudarcainkra emlékeztetőkre vagyunk a legdühösebbek.

Amíg le nem küzdjük a kudarcainkat.