Ne szívj tovább!

Amíg a valódi elhatározás meg nem születik, addig mindent megpróbál az ember, hogy elodázza a leszokást.

Én is mindenhez folyamodtam. Kitaláltam szabályokat, hogy ne kelljen azonnal leraknom.

Ez a 'csak'-lista. Ismerős?

• Csak reggel 10 után gyújtok rá. Mert a reggeli dohányzás csak azoknak fontos, akik valóban rá vannak szokva. Ergo, ha nem gyújtok rá reggel rögtön, akkor én nem vagyok igazi dohányos. (Aludtam 10-ig.)

• Útközben nem fogok dohányozni, mert az olyan visszataszító, csak ha beülök valahova. (Sokat üldögéltem abban az időben.)

• Csak valakivel gyújtok rá. (Gyűjtöttem a dohányos ismerősöket, elosztogattam az egész doboz cigit a kocadohányosok között.)

• Csak evések után fogok cigizni. (Ez azt eredményezte, hogy állandóan ettem.)

• Csak alkoholhoz gyújtok rá. (Gondolhatjátok, hogy minden este buliztam...)

• Csak mástól kérek cigit. Én nem veszek. (Hatalmas lejmolás következett.)

Aztán rájöttem, hogy ez így nem működik. Csak a teljes elhatározás és a lerakás. Úgy ahogy van. Kifogások nélkül.

Te miket találsz ki?

Már majdnem 25 voltam, amikor rájöttem, hogy nagyon szeretnék gyereket. Akkoriban napi egy doboz cigit biztosan elszívtam... Tudtam, hogy így nem vághatok neki. Nemhogy a terhesség alatt, de előtte legalább fél évvel jó letenni a bagót az orvosok szerint. Bár még annyi idő alatt sem tisztul ki a szervezet teljesen.

Hát ez nem sikerült, mert nagyon hamar terhes lettem. Pár héttel azután, hogy végleg abbahagytam.

Valahogy a letevésen sosem vívódtam...Egyszerűen csak belegondoltam, hogy mennyire önző lennék, ha tovább szívnám. Utánaolvasgattam a neten. A gyengeségem miatt megnyomoríthatom, de akár meg is ölhetem a kisbabámat.

A káros anyagok átszivárognak az ő szervezetébe, később pedig a tejbe is. Nem tudom megérteni azokat az anyákat, akik a széltől is óvják gyereküket, de rágyújtanak mellette...Mérget se itatunk vele? Akkor miért?

Nem mondom, hogy könnyű volt letenni, de az anyasági ösztön nálam sokkal erősebb volt a ciginél.

   Égett a torkom, beduzzadt a nyálkahártyám, köhögtem – így végeztem mindig egy végigdohányzott napot. Úgy feküdtem le, hogy hiába mostam fogat, mégis cigifüstöt lélegeztem ki. Állandóan ápolatlannak éreztem magam.

  Aki cigarettázik, annak ezzel folyamatosan szembe kell néznie. Nőként engem ez rettentően zavart, és a férfiakon is megérzem ezt természetesen.

  A dohányos kinézete lassan, de biztosan átalakul.

  Aki sokat szív, annak a körme és az ujjai végei elsárgulnak. A szaruhártyába beépül a kátrány és más égéstermékek is. Csak a cigivel együtt lehet ettől megszabadulni: a köröm lenő, a bőr lekopik.

  Minden mosolyból kiderül a szenvedély. A fogak hamar megsárgulnak. Szintén a kátránytól.

  Aki rágyújt, az ezzel tudomásul veszi, hogy lehelete rossz lesz. Ez a jellegzetes szag nem nyomható el rágóval vagy szájspray-jel. Ez a szájüregben lerakódó cigarettafüst és a tüdőből órákkal később is kilélegzett nikotin és egyéb égéstermékek keveréke. Utóbbi ellen a leszokás az egyetlen megoldás.

  A rossz szájszagot gyakran tetézi fogínygyulladás és fogszuvasodás is, amit szintén okozhat a bagó. A cigiben levő anyagok nagy része gyulladáskeltő, a nikotin pedig csökkenti a vérellátást a szájban, ami pedig a védekezőképességet, így hamarabb lesznek lyukasak a fogak. Ez pedig a fájdalom mellett szintén rossz leheletet okoz.

  Az arc lassan elszürkül és ráncossá válik. Ennek oka, hogy érszűkületet okoz a cigi, mivel nem jut a bőrbe elég tápanyag, így nem újul meg olyan gyakran. A dohány beindít egy enzimet, ami a bőr megújulásához és feszességéhez szükséges kollagént és elasztint lebontja. Törvényszerű, hogy a dohányos ráncos lesz.

  A fejbőr rossz vérellátása okozza a hajhullást, a toxinok pusztítják a hajhagymákat, így aki rendszeresen rágyújt, az hamarabb meg is őszül.

  Hiú vagyok. Rájöttem, hogy minek veszek arckrémeket, hajápolókat vagy parfümöt méregdrágán? Minek sminkelek és rúzsozom magam, ha mindezek alatt folyamatosan ápolatlan, rossz szagú vagyok és módeszeresen pusztítom a testemet...

  Csoda, hogy volt aki nem undorodott tőlem! Én már undorodtam magamtól...

  Lehet, hogy csak én voltam paranioiás egyetemista, de ahányszor rágyújtottam, mindig azt éreztem, hogy elnyomás után órákkal is látszik vagy érződik rajtam a cigiszag.

(Az, hogy a látszódik dolgot hogyan értettem, magam se tudom, de emlékszem, hogy ez is megfordult a fejemben...)

  Emiatt a táskám tele volt az elhárításhoz szükséges eszközökkel. Volt nálam például mindig rágó (ez még nem különös). Alkoholos kézfertőtlenítő, kölni, szájspray, mentolos ajakír, hajfrissítő... Gondolhatjátok, hogy egy rágyújtás után mit rendeztem. 5 perc cigi, 10 perc utómunka.:)

  Hát szabad normális vagyok? Mégis csináltam, mert egyszerűen nem találtam védhető indokot, miért gyújtok rá...

  Ismerek olyan ötvenes nőt, aki máig nem meri bevallani a férjének és a szüleinek, hogy dohányzik. Inkább hazamenetel előtt sétálgat a környéken, fújja magát, szagolgatja a ruháit. Bár a férje meg szivarozik, és így nem olyan érzékeny a szagokra szerinte. Hát lehet.

  Itt a neten nem egy olyan fórumot találtam, amiben a fiatalok a legtutibb cigi rejtekhelyeket osztják meg egymással.(hangfal, társasjáték, stb...) Ez persze egyáltalán nem oldja meg a szagokat, hogy minden pénz rámegy és hogy úgy fáj reggel a torok tőle, mintha pengét nyelt volna az ember.

  Annyiszor elgondolkodtam, hogy miért éri meg a folyamatos szervezés, bűntudat és illatosítás. Néha irigyelltem azokat az ismerőseimet, akik családilag füstölték tele a lakásukat. Aztán mikor le akartam rakni, akkor jöttem rá, hogy képtelen lennék rá, ha otthon folyton megkínálnának. Hamarosan már a bulikban és a kocsmákban se lesz füstszag és közösségi cigizés. Szerencsére.

  Már az általános iskolás osztálytársaim között is volt, aki suli után az utcasarok mögött titokban dohányzott. Legtöbben azért, mert otthon is szívtak a szülők. Meg se érezte rajtuk senki. Vagánykodtak, egymásnak hozták a cigit, sokszor otthonról.

 Utánaolvastam, és a kimutatások szerint a rossz példa nem törvényszerűen vezet dohányzáshoz, de megkönnyíti a helyzetet.

  Egy holland vizsgálat azt mutatta, hogy a dohányzó szülők gyerekei amikor vacsorát játszottak háromszor gyakrabban imitáltak cigizést. Vagyis már 4-5 éves korban elkezdték összekötni az evést a dohányzással! Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg passzívan már jó ideje tényleg szívták a füstöt.

 2009-ben Magyarországon a nyolcadikosokat kérdeztek, és közülük minden második azt mondta, hogy rágyújtott már. Ez vezet ahhoz, hogy a gimisek 20 százaléka hetente többször cigizik.

 Én is emlékszem, hogy a gimi vécéjében mozdulni sem lehetett, annyian kuporogtak a hideg kövön, stikában dohányozva. Annyi volt a csikk, hogy nem egyszer eldugította a wc-t. Aztán az iskola inkább hamutálat! tett ki.

 A folyosón gomolygó füstön jókat röhögtünk, mert vagány dolognak tűnt, bár a szívem mélyén büdösnek tartottam a wc-t és környékét is, és rettegtem, hogy otthon azt hiszik majd, én is csinálom.  

Ti mikor kezdtétek és otthon hogyan fogadták?

  Első szál cigarettámat selyemszalaggal átkötve, díszdobozban kaptam. A barátnőm adta Karácsonyra. A hosszú szál füstszűrőjén virágokkal díszített volt. Mellette színházi idézetek voltak cikornyázott betűkkel és egy szipka a dobozban. Nagyon gusztusosnak tűnt. Felnőttesnek és különlegesnek. Vonzó kép jelent meg a fejemben egy jól öltözött színésznőről, aki szipkával, fekete mellett füstöl egy elegáns kávéházban.

  Olybá' tűnt, mint valamiféle ördögi ajándék. Tudtam jól, hogy nem szabadna rágyújtanom, de megtettem. Pedig előtte hosszú évekig hangosan kiálltam a nemdohányzók mellett. 

  A drámatagozatos gimnáziumban sem zárkóztam be a vécében dohányzók közé egy rövid slukkért. A bölcsészkar első évében különlegesnek tekintettem magamat, hogy nem lehet rávenni a bagózásra.

  Aztán amikor megérkezett a selyemszalaggal átkötött szál, elgyengültem. Az egyetemi vizsgaidőszak közepén, szertartásosan elszívtam. Az járt a fejemben, hogy nemrég léptem ki egy kapcsolatból, úgyis új életet akarok kezdeni. Közben azt mondogattam, hogy túl nagy rajtam a stressz, ez majd segít, meg így könnyebb témát találni, ismerkedni. Olvastam olyat is, hogy így majd jönnek a gondolatok. Ezt is hangoztattam két slukk között. Pedig valójában, magam is tudtam, hogy mindez ostobaság. Nem is vágyom a dohányosok életére.

  Az íze nem ízlett, a torkomat is kaparta. Egyvalami viszont magával rántott: az érzés. Az úgynevezett: fíling. Valamiért erőltetni kezdtem a cigarettázást. Társakat is hamar találtam hozzá. Cinkostársakat persze, mert csak titokban cigarettáztam. Szégyenteljes büszkeséggel gyújtottam rá egyetemi szünetekben és bulikon. Otthon senki sem tudhatta. Ha a családom rájött volna, túl sok fájdalmat okoztam volna. Nagymamám nem sokkal korábban tüdőrákban halt meg. Ez az ördögi a cigarettában, hogy ez sem érdekelt. Unalmamban, izgalmamban, jöttömben és mentemben cigarettáztam. Sokszor mérték nélkül.

  Az egész egy szál cigivel kezdődött, és napi egy dobozra nőtt. Nem volt benne már semmi elegáns, és bennem sem volt semmi vonzó. Cigiszag és bűntudat maradt a fílingből...

Te hogy szoktál rá?