Ma rohantam csak úgy megszokottan egyik helyről a másikra. Lebegett utánam mindenem, táska, kabát, laptop táska, sál...hideg volt, nem értem rá. Zakatoltak bennem a gondolatok.
Egy metálkék pufikabátba öltöztetett szerencsétlen csivava zökkentett ki a monoton megszokottságomból. Szinte elugrottam a pöttöm kutya elől. - Jó ég! - szaladt ki a számon, de csak halkan, nehogy a kis állat lelkébe tiporjak. Közben nem is rá tiportam, hanem egy dohányzó nőre majdnem, aki éppen hangosan telefonált.
- Néééééézz odaaa! hát nem kiveri a kezemből ez a ..... - folytatta megállás nélkül a szidalmakat, miközben a guruló cigi felé kapkodott kétségbeesetten.
Egy iskola előtt. Egy iskola kapujában. Ahol ugye, mint tudjuk káromkodni sem szép, na de rágyújtani!
Lassítottam egy pillanatra, és már nyeltem a füstjét a vághatóan éles, fagyos levegőben.
- Bocsánat - csuklott el a hangom a hirtelen benyelt dózistól. Hiába. Mert nem volt foganatja rá. - Nem direkt volt. Igazán sajnálom.
De igazán a csivavát sajnáltam.
Utolsó kommentek