Az asztal két végén ültek.

Nagyi előtt ott volt mindig egy keresztrejtvény, egy hamutál, és kezében az állandóan füstölgő cigaretta. A játékaimat köré hordtam, mert Nagyi a konyha és az asztalvég között mozgott többnyire.

Papi a másik végén dohányzott, talán valamivel kevesebbet emlékeim szerint, bár a gyerekemlékek sokszor csalnak.

Anyu nem egyszer sírva könyörgött, hogy ne szívják, legalább az én fejem fölött ne. Veszekedett és kiabált is velük. Tehetetlen dühében. A legnagyobb fájdalom volt, hogy látta azt, hogy a cigaretta az erősebb. Nincs az a földöntúli szeretet, ami győzött volna.

Bármennyire is imádtak minket és az életüket is odaadták volna értünk, nem tették le. Fiatalkoruk óta dohányoztak, füstszűrő nélkül, egyik után a másikat. Rabok voltak már nagyon régen.

Nagyinál 54 éves korában diagnosztizáltak tüdőtágulatot. Fogyni kezdett, nem kapott levegőt, nagyon sokat köhögött és szédült. A mindennapokban is zavarta az állapota. Egyetlen dologról nem tudott csak lemondani, és az a cigaretta volt.

Papi 58 éves volt, mire oda jutott, hogy alig tudott járni. Mindene volt a gyaloglás, imádott menni, de arra emlékszem, hogy a kisközértig is két-három méterenként kellett megállnia. Könnybe lábadt szemekkel támasztotta a kerítést, én meg türelmesen vártam, mert tudtam, hogy nagyon fáj a lába. 58 éves volt, amikor az érszűkület miatt műteni kellett. A műtét közben a hasában rákot is találtak. A szervezete erős volt, de ebbe majdnem belehalt.

Az orvosok dilemmája ellenére ki kellett cserélni az eret a lábában, ahová már alig jutott vér, mert szabályosan rohadni kezdett.

A kórházba kerülése után már soha többet nem volt a régi. Pár éven belül le is vágták a lábát.

Kristálytisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor állt a szobája ajtajában, és nézte, hogyan kísérik ki a mentősök Nagyit. Támaszkodott a járókeretre, és integetett alig 30 kilós feleségének, aki a gyengeségtől menni sem tudott.

Tüdőrák.

Megmenteni pedig már nem lehetett. Pár hetet eltöltött még a Korányiban, aztán egy másik helyen, de már nem igazán tudott magáról.

A végén már dohányozni is képtelen volt, pedig szeretett volna. Már egy szál cigarettát se tudott megemelni.

Ősszel halt meg. Papi pedig januárban követte. 

Nagyi 58, Papi pedig 60 éves volt.

Mindkettőjüket a cigaretta vitte el.