Lehet, hogy csak én voltam paranioiás egyetemista, de ahányszor rágyújtottam, mindig azt éreztem, hogy elnyomás után órákkal is látszik vagy érződik rajtam a cigiszag.

(Az, hogy a látszódik dolgot hogyan értettem, magam se tudom, de emlékszem, hogy ez is megfordult a fejemben...)

  Emiatt a táskám tele volt az elhárításhoz szükséges eszközökkel. Volt nálam például mindig rágó (ez még nem különös). Alkoholos kézfertőtlenítő, kölni, szájspray, mentolos ajakír, hajfrissítő... Gondolhatjátok, hogy egy rágyújtás után mit rendeztem. 5 perc cigi, 10 perc utómunka.:)

  Hát szabad normális vagyok? Mégis csináltam, mert egyszerűen nem találtam védhető indokot, miért gyújtok rá...

  Ismerek olyan ötvenes nőt, aki máig nem meri bevallani a férjének és a szüleinek, hogy dohányzik. Inkább hazamenetel előtt sétálgat a környéken, fújja magát, szagolgatja a ruháit. Bár a férje meg szivarozik, és így nem olyan érzékeny a szagokra szerinte. Hát lehet.

  Itt a neten nem egy olyan fórumot találtam, amiben a fiatalok a legtutibb cigi rejtekhelyeket osztják meg egymással.(hangfal, társasjáték, stb...) Ez persze egyáltalán nem oldja meg a szagokat, hogy minden pénz rámegy és hogy úgy fáj reggel a torok tőle, mintha pengét nyelt volna az ember.

  Annyiszor elgondolkodtam, hogy miért éri meg a folyamatos szervezés, bűntudat és illatosítás. Néha irigyelltem azokat az ismerőseimet, akik családilag füstölték tele a lakásukat. Aztán mikor le akartam rakni, akkor jöttem rá, hogy képtelen lennék rá, ha otthon folyton megkínálnának. Hamarosan már a bulikban és a kocsmákban se lesz füstszag és közösségi cigizés. Szerencsére.