Sajnos gyakran kell lejárnom a dohányzóba, mert néhány kollégával csak ott lehet nyugodtan beszélgetni. Ilyenkor elnézem az embereket. Kiül rájuk, hogy milyen viszonyban vannak a cigarettájukkal.

  A totál függők lényegében ide rendezik be az irodájukat. Kávét, laptopot hoznak magukkal, ide hozatják a leveleiket is. Ők, állításuk szerint csak úgy tudnak gondolkodni, ha füstölnek. A szaguk végtelenül taszító.

  A rebellis dohányosok tüntetőleg cigiznek. Hangoztatják, hogy egészségtelen és büdös, de őket ez nem érdekli, mert a szervezetük vasból van. Valamilyen nagyon erőset szívnak és szinte dühösek a leszokókra.

  A vissza-visszaesők sokan vannak. A kolléganő, aki az alakjára hivatkozik. Retteg, hogyha leszokik, akkor meg fog hízni, pedig így is töltött galamb szegényke. Így csak ráncos lesz...Ő tudja.

 

  Nagy társaságban beszélget a telefonos lány. Ő zugdohányos, vagyis csak itt gyújt rá, de itt boldogan. Ha lehet lejön és fürdőzik a dohányosok ártó szenvedélyében. A munkaidő vége előtt egy órával már nem jön: nem akarja, hogy a szag megérződjön...

  Lejmolók sokan vannak. Sosincs cigijük, mert bevallásuk szerint nem dohányosok, leszoktak, leszoknak éppen. A többiek agyára mennek, és semmivel sem szívnak kevesebbet, mint vásárló társaik...

  A kis asztalka körül az ablak alatt a szociális dohányosok üldögélnek. Ők addig és annyit szívnak, amennyit a társaság többi tagja. Amíg a kávé tart, amikor alkoholt lehet inni, amikor valaki még rágyújt velük...

  A szoba közepén István áll, aki hetek óta leszokott. Csak füstért jön le, közben nikotinos rágót rágcsál. Többeknek a példaképe. Addig fog lejárni, amíg lesz dohányzó. Már csak egy hónapig. Szerencsére.