Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Lehettem volna vonzó is, de inkább rágyújtottam

   Égett a torkom, beduzzadt a nyálkahártyám, köhögtem – így végeztem mindig egy végigdohányzott napot. Úgy feküdtem le, hogy hiába mostam fogat, mégis cigifüstöt lélegeztem ki. Állandóan ápolatlannak éreztem magam.

  Aki cigarettázik, annak ezzel folyamatosan szembe kell néznie. Nőként engem ez rettentően zavart, és a férfiakon is megérzem ezt természetesen.

  A dohányos kinézete lassan, de biztosan átalakul.

  Aki sokat szív, annak a körme és az ujjai végei elsárgulnak. A szaruhártyába beépül a kátrány és más égéstermékek is. Csak a cigivel együtt lehet ettől megszabadulni: a köröm lenő, a bőr lekopik.

  Minden mosolyból kiderül a szenvedély. A fogak hamar megsárgulnak. Szintén a kátránytól.

                

  Aki rágyújt, az ezzel tudomásul veszi, hogy lehelete rossz lesz. Ez a jellegzetes szag nem nyomható el rágóval vagy szájspray-jel. Ez a szájüregben lerakódó cigarettafüst és a tüdőből órákkal később is kilélegzett nikotin és egyéb égéstermékek keveréke. Utóbbi ellen a leszokás az egyetlen megoldás.

  A rossz szájszagot gyakran tetézi fogínygyulladás és fogszuvasodás is, amit szintén okozhat a bagó. A cigiben levő anyagok nagy része gyulladáskeltő, a nikotin pedig csökkenti a vérellátást a szájban, ami pedig a védekezőképességet, így hamarabb lesznek lyukasak a fogak. Ez pedig a fájdalom mellett szintén rossz leheletet okoz.

  Az arc lassan elszürkül és ráncossá válik. Ennek oka, hogy érszűkületet okoz a cigi, mivel nem jut a bőrbe elég tápanyag, így nem újul meg olyan gyakran. A dohány beindít egy enzimet, ami a bőr megújulásához és feszességéhez szükséges kollagént és elasztint lebontja. Törvényszerű, hogy a dohányos ráncos lesz.

  A fejbőr rossz vérellátása okozza a hajhullást, a toxinok pusztítják a hajhagymákat, így aki rendszeresen rágyújt, az hamarabb meg is őszül.

  Hiú vagyok. Rájöttem, hogy minek veszek arckrémeket, hajápolókat vagy parfümöt méregdrágán? Minek sminkelek és rúzsozom magam, ha mindezek alatt folyamatosan ápolatlan, rossz szagú vagyok és módeszeresen pusztítom a testemet...

  Csoda, hogy volt aki nem undorodott tőlem! Én már undorodtam magamtól...

0 Tovább

Büdös kollégák

   Sajnos gyakran kell lejárnom a dohányzóba, mert néhány kollégával csak ott lehet nyugodtan beszélgetni. Ilyenkor elnézem az embereket. Kiül rájuk, hogy milyen viszonyban vannak a cigarettájukkal.

  A totál függők lényegében ide rendezik be az irodájukat. Kávét, laptopot hoznak magukkal, ide hozatják a leveleiket is. Ők, állításuk szerint csak úgy tudnak gondolkodni, ha füstölnek. A szaguk végtelenül taszító.

  A rebellis dohányosok tüntetőleg cigiznek. Hangoztatják, hogy egészségtelen és büdös, de őket ez nem érdekli, mert a szervezetük vasból van. Valamilyen nagyon erőset szívnak és szinte dühösek a leszokókra.

  A vissza-visszaesők sokan vannak. A kolléganő, aki az alakjára hivatkozik. Retteg, hogyha leszokik, akkor meg fog hízni, pedig így is töltött galamb szegényke. Így csak ráncos lesz...Ő tudja.

 

  Nagy társaságban beszélget a telefonos lány. Ő zugdohányos, vagyis csak itt gyújt rá, de itt boldogan. Ha lehet lejön és fürdőzik a dohányosok ártó szenvedélyében. A munkaidő vége előtt egy órával már nem jön: nem akarja, hogy a szag megérződjön...

  Lejmolók sokan vannak. Sosincs cigijük, mert bevallásuk szerint nem dohányosok, leszoktak, leszoknak éppen. A többiek agyára mennek, és semmivel sem szívnak kevesebbet, mint vásárló társaik...

  A kis asztalka körül az ablak alatt a szociális dohányosok üldögélnek. Ők addig és annyit szívnak, amennyit a társaság többi tagja. Amíg a kávé tart, amikor alkoholt lehet inni, amikor valaki még rágyújt velük...

  A szoba közepén István áll, aki hetek óta leszokott. Csak füstért jön le, közben nikotinos rágót rágcsál. Többeknek a példaképe. Addig fog lejárni, amíg lesz dohányzó. Már csak egy hónapig. Szerencsére.

0 Tovább

Paranoiás cigarettás

  Lehet, hogy csak én voltam paranioiás egyetemista, de ahányszor rágyújtottam, mindig azt éreztem, hogy elnyomás után órákkal is látszik vagy érződik rajtam a cigiszag.

(Az, hogy a látszódik dolgot hogyan értettem, magam se tudom, de emlékszem, hogy ez is megfordult a fejemben...)

  Emiatt a táskám tele volt az elhárításhoz szükséges eszközökkel. Volt nálam például mindig rágó (ez még nem különös). Alkoholos kézfertőtlenítő, kölni, szájspray, mentolos ajakír, hajfrissítő... Gondolhatjátok, hogy egy rágyújtás után mit rendeztem. 5 perc cigi, 10 perc utómunka.:)

  Hát szabad normális vagyok? Mégis csináltam, mert egyszerűen nem találtam védhető indokot, miért gyújtok rá...

  Ismerek olyan ötvenes nőt, aki máig nem meri bevallani a férjének és a szüleinek, hogy dohányzik. Inkább hazamenetel előtt sétálgat a környéken, fújja magát, szagolgatja a ruháit. Bár a férje meg szivarozik, és így nem olyan érzékeny a szagokra szerinte. Hát lehet.

  Itt a neten nem egy olyan fórumot találtam, amiben a fiatalok a legtutibb cigi rejtekhelyeket osztják meg egymással.(hangfal, társasjáték, stb...) Ez persze egyáltalán nem oldja meg a szagokat, hogy minden pénz rámegy és hogy úgy fáj reggel a torok tőle, mintha pengét nyelt volna az ember.

  Annyiszor elgondolkodtam, hogy miért éri meg a folyamatos szervezés, bűntudat és illatosítás. Néha irigyelltem azokat az ismerőseimet, akik családilag füstölték tele a lakásukat. Aztán mikor le akartam rakni, akkor jöttem rá, hogy képtelen lennék rá, ha otthon folyton megkínálnának. Hamarosan már a bulikban és a kocsmákban se lesz füstszag és közösségi cigizés. Szerencsére.

 

0 Tovább

Selyemszalagos gyilkos

  Első szál cigarettámat selyemszalaggal átkötve, díszdobozban kaptam. A barátnőm adta Karácsonyra. A hosszú szál füstszűrőjén virágokkal díszített volt. Mellette színházi idézetek voltak cikornyázott betűkkel és egy szipka a dobozban. Nagyon gusztusosnak tűnt. Felnőttesnek és különlegesnek. Vonzó kép jelent meg a fejemben egy jól öltözött színésznőről, aki szipkával, fekete mellett füstöl egy elegáns kávéházban.

  Olybá' tűnt, mint valamiféle ördögi ajándék. Tudtam jól, hogy nem szabadna rágyújtanom, de megtettem. Pedig előtte hosszú évekig hangosan kiálltam a nemdohányzók mellett. 

  A drámatagozatos gimnáziumban sem zárkóztam be a vécében dohányzók közé egy rövid slukkért. A bölcsészkar első évében különlegesnek tekintettem magamat, hogy nem lehet rávenni a bagózásra.

  Aztán amikor megérkezett a selyemszalaggal átkötött szál, elgyengültem. Az egyetemi vizsgaidőszak közepén, szertartásosan elszívtam. Az járt a fejemben, hogy nemrég léptem ki egy kapcsolatból, úgyis új életet akarok kezdeni. Közben azt mondogattam, hogy túl nagy rajtam a stressz, ez majd segít, meg így könnyebb témát találni, ismerkedni. Olvastam olyat is, hogy így majd jönnek a gondolatok. Ezt is hangoztattam két slukk között. Pedig valójában, magam is tudtam, hogy mindez ostobaság. Nem is vágyom a dohányosok életére.

  Az íze nem ízlett, a torkomat is kaparta. Egyvalami viszont magával rántott: az érzés. Az úgynevezett: fíling. Valamiért erőltetni kezdtem a cigarettázást. Társakat is hamar találtam hozzá. Cinkostársakat persze, mert csak titokban cigarettáztam. Szégyenteljes büszkeséggel gyújtottam rá egyetemi szünetekben és bulikon. Otthon senki sem tudhatta. Ha a családom rájött volna, túl sok fájdalmat okoztam volna. Nagymamám nem sokkal korábban tüdőrákban halt meg. Ez az ördögi a cigarettában, hogy ez sem érdekelt. Unalmamban, izgalmamban, jöttömben és mentemben cigarettáztam. Sokszor mérték nélkül.

  Az egész egy szál cigivel kezdődött, és napi egy dobozra nőtt. Nem volt benne már semmi elegáns, és bennem sem volt semmi vonzó. Cigiszag és bűntudat maradt a fílingből...

Te hogy szoktál rá?

0 Tovább

Ne szívj tovább!

blogavatar

Az egyetem alatt szoktam rá a cigire. Aztán komoly harcba kezdtem, mert gyereket akartam. Három éve nem gyújtottam rá. Tedd meg Te is, januártól a közösségi tereken úgyse gyújthatsz rá!

Utolsó kommentek