Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Boldog új év!

Ma van a "Nagy Fogadalmak Napja". A világon számtalan ember tesz esküt arra, hogy megválik fölös kilóitól a következő évben, nem iszik annyit, kevesebbet költ felesleges dolgokra...stb....és bizony több millióan gyújtanak rá utoljára minden szilveszter éjjel. 

Végtelen számú érvet sorolnak fel a füstös kocsmák, bárok mélyén mielőtt a Himnusz elhangzik. Fogadkoznak, egymás erősítik, "így görbüljek meg" isznak rá egyet és mégegyet, dobják ki a cigisdobozukat és...buknak el már 5 perccel éjfél után.

Január 1-jétől a helyzet változik. Azok számára, akik nem otthon ünneplik a szilvesztert mindenképpen. Ugyanis tényleg beszedik a hamutálakat a kocsmákban. Másodikán a munkahelyen is ki kell majd állni a hóra, ha valaki mégis meg akarja szegni a fogadalmát. Sok helyen szigorúan büntetik majd a cigizőt.

Januártól végre lehet úgy bulizni járni, hogy nem kell kabátot tisztíttatni, hajat mosni minden buli után rögtön, hogy az ember kibírja a saját szagát, habár nem is gyújtott rá. 

A passzív dohányosok is fellélegezhetnek.

Boldog új év kezdődik. Könnyebb lesz a fogadalmat betartani. 

5 Tovább

Ha terhesen rágyújtasz...

5 Tovább

Cigi helyett karácsonyi szex

Halászlé, rántott hal, töltött káposzta, húsleves, rántott hús, kocsonya, pulyka, bejgli, zserbó, töménytelen szaloncukor...a pár nap alatt eltüntetett karácsonyi ételmennyiség után majd kipukkadok. Pár éve ilyenkor azt hittem, ha rágyújtok, minden sokkal jobb lesz. Megkönnyebbülök és elhízni sem fogok.

Hát. A cigi valamennyire tényleg gyorsítja az anyagcserét. Csak éppen megöl. Nem úgy, mint a zsírégető séta, futás, és hogy tényleg élvezeteset mondjak: a szex. Úgyhogy a cigi helyett utóbbiakat ajánlom inkább.

Mióta nem gyújtottam rá, voltam terhes és 90 kiló is. Ettem sokat és még többet és ezen a karácsonyon is nagyon sokat. Mégis vékonyabb vagyok, mint dohányzásom idején bármikor. Szóval nem ettől függ.

Jó étvágyat!

1 Tovább

Vivi és Viktor a patológián

0 Tovább

Azok a karácsonyi és egyéb szellemek...

Ezek a napok a szellemidézésről szólnak. Nekem mindenképpen. Ezeken a napokon van időm leülni és számot vetni. Szembenézni a tetteimmel, a vágyaimmal és az erőmmel. Ehhez nekem is, – akárcsak Ebenezer Scrooge-nak, Charles Dickens zsörtölődő, lelketlen milliomosának – három szellem jelenik meg Karácsony éjjelén, és visz múlt, jelen és jövő Karácsonyaiba.

A múlt Karácsonyainak szelleme engem arra emlékeztet, hogy a felhőtlen boldogságot a gyerekévek jelentették. Az emlékek olyan erősen élnek bennem. Papi az udvaron fát hasogat, Nagyi bent előfőzi a halászlé alaplevét. Aztán Papi kint, a sötétben és hóesésben befejezi az ünnepi vacsorát. Ők most az én boldogságot okozó szellemeim, akik ugyan bár még velünk lehetnének, még sincsenek. Tarthattak tovább a felhőtlen Karácsonyok, de Nagyi és Papi elmentek túl korán, túl értelmetlen módon ölték meg magukat. A cigi végzett velük.

Azoknak a Karácsonyoknak a teljességét próbálja Anyukám és Apukám minden évben visszaidézni. Ezt az igyekezetet mutatja meg a jelen Karácsonyának szelleme mindig. Ezért látogatunk el minden évben 23-án a kápolnába, ahol a nagyszüleim hamvai vannak, ezért sétáljuk körbe a valaha volt házuk környékét. Ezért gyújtunk gyertyát értük és ezért készítjük ugyanúgy az ünnepi menüt minden évben. Ezért csönget ugyanúgy a Jézuska mindig. Mert így idézzük őket. Bár még élhetnének.

A jövő Karácsonyának szelleme kegyetlen, mert titokzatos és erőfeszítéseket vár. Akik itt vannak és a kisfiamnak a felhőtlen Karácsonyt jelentik, azokat meg kell minél tovább őrizni. Pedig köztük is van, aki dohányzik. Tudom, hogy annyiféleképpen el lehet menni. Miért kell a halálnak segíteni?

Ilyenkor, Karácsonykor számot vetek. Mi az, amit tehetek, hogy a boldog és felhőtlen pillanatokat tovább nyújtsam a kisfiam életében?

Az egyetlen, amit tehetünk, a család tehet, hogy megőrizzük neki magunkat. Nem pusztítjuk a testünket szánt szándékkal.

Én már megszabadultam a negyedik, gonosz szellememtől. Aki hiába a múlt, jelen és jövő szelleme: megtalált. De szerencsére volt erőm elűzni: letettem a cigit.

Ezt a blogot a múlt szelleme indíttatta velem. Mert bár tudom, hogy a papolás elutasítást szül, de talán annak, aki már elindult a leszokás útján ad egy kis erőt, hogy nem hiába döntött. Azokért, akik még nem határoztak, a magam módján mindent meg fogok tenni, hogy elég erejük legyen felvenni a harcot. A napokban jól figyeljetek!

Talán most Karácsonykor leül mindenki egy pár percre szellemet idézni. Szembenéz a tetteivel, a vágyaival és az erejével. És a szellemeivel is. Még a gonoszokkal is.

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!

0 Tovább

Dühös bagós

Amikor felmerült, hogy le akarok szokni, rettentően dühös voltam az emberekre. Azokra is, akik cigiztek és azokra is nagyon, akik nem.

Akik cigiztek körülöttem, vonzottak. Ha bárki rágyújtott én is akartam, holott tudtam jól, hogy éppen le kéne szoknom. Hogy bűnözünk. Hogy gyenge vagyok.

Akik nem cigiztek, csak papoltak, csúnyán néztek vagy esetleg felelősségre vontak, azokkal kapcsolatban egyenesen agresszív voltam.

Nekem ne szóljon az anyám, hogy mit csinálhatok! Ne legyezze el a füstömet a megállóban a néni, mert én is élhetek! Ne magyarázzon a kollégám, aki pont egy éve szokott le, mert tökéletes! Az élete pedig azóta fenekestül felfordult és tejjel-mézzel folyó kánaán lett. Hagyjanak békén!

Azt gondoltam: hadd legyek gyenge, szerencsétlen, büdös! Nevezzenek függőnek is akár, és lépjenek odébb, de képtelen vagyok szabadulni! 

Mindig a kudarcainkra emlékeztetőkre vagyunk a legdühösebbek.

Amíg le nem küzdjük a kudarcainkat.

0 Tovább

Rákban elsők vagyunk

Kicsit utánanéztem, ha tovább szívom, mi vár rám. Első találat:

A tüdőrák

A tüdő olyan, mint a szivacs. Amikor levegőt veszünk, akkor a vérünk felveszi az oxigént az ereken keresztül és leadja a széndioxidot.

A rákos tüdőben egy (vagy több daganat) keletkezett, amely a sejtek szabályozatlan elburjánzása miatt nem kontrollálható. Mivel nincs, ami korlátozza a daganatot, ezért folyamatosan növekszik és elkezdi akadályozni a tüdő működését. Nehezíti a légzést, fájdalmat okoz, majd áttétei is lesznek a betegnek más kulcsfontosságú szervekre.

Ha a tüdőrák nem öli meg a testet, akkor a máshol kialakult áttétes daganat megteszi.

(A halálozás arány 100.000 lakosra nézve 38 a nők és 114,9 férfiak esetében.)*

Magyarország világelső a tüdőrákos elhalálozások tekintetében. A tüdőrák 90%-a pedig a dohányzás miatt alakul ki. 

(A halálozás arány 100.000 lakosra nézve 38 a nők és 114,9 férfiak esetében.)*


*OECD 2010-es Health at a Glance dokumentumai szerint


0 Tovább

A dohányosok csak-listája

Amíg a valódi elhatározás meg nem születik, addig mindent megpróbál az ember, hogy elodázza a leszokást.

Én is mindenhez folyamodtam. Kitaláltam szabályokat, hogy ne kelljen azonnal leraknom.

Ez a 'csak'-lista. Ismerős?

  • Csak reggel 10 után gyújtok rá. Mert a reggeli dohányzás csak azoknak fontos, akik valóban rá vannak szokva. Ergo, ha nem gyújtok rá reggel rögtön, akkor én nem vagyok igazi dohányos. (Aludtam 10-ig.)

  • Útközben nem fogok dohányozni, mert az olyan visszataszító, csak ha beülök valahova. (Sokat üldögéltem abban az időben.)

  • Csak valakivel gyújtok rá. (Gyűjtöttem a dohányos ismerősöket, elosztogattam az egész doboz cigit a kocadohányosok között.)

  • Csak evések után fogok cigizni. (Ez azt eredményezte, hogy állandóan ettem.)

  • Csak alkoholhoz gyújtok rá. (Gondolhatjátok, hogy minden este buliztam...)

  • Csak mástól kérek cigit. Én nem veszek. (Hatalmas lejmolás következett.)

Aztán rájöttem, hogy ez így nem működik. Csak a teljes elhatározás és a lerakás. Úgy ahogy van. Kifogások nélkül.

Te miket találsz ki?

0 Tovább

Még ha elfordulva füstölsz is...

Nem egy anyukát látok, aki babakocsit tolva szívja a cigarettát, majd 'gondosan' elfordulva fújja ki a füstöt...

A passzívan dohányzó gyerekek erei megvastagodnak.

A szív és érrendszeri betegségek kockázata jelentősen megnő.

A vérük koleszterinszintje is megnő.

A magzati korban kapott mérgezés miatt sokszor viselkedési zavarokkal küzdenek a gyerekek, sőt, tulsúlyosak is lehetnek...

Hiába fordulsz el kifújni a füstöt...

Hiába...

4 Tovább

Így halt meg Nagyi és Papi

Az asztal két végén ültek.

Nagyi előtt ott volt mindig egy keresztrejtvény, egy hamutál, és kezében az állandóan füstölgő cigaretta. A játékaimat köré hordtam, mert Nagyi a konyha és az asztalvég között mozgott többnyire.

Papi a másik végén dohányzott, talán valamivel kevesebbet emlékeim szerint, bár a gyerekemlékek sokszor csalnak.

13 Tovább

Ne szívj tovább!

blogavatar

Az egyetem alatt szoktam rá a cigire. Aztán komoly harcba kezdtem, mert gyereket akartam. Három éve nem gyújtottam rá. Tedd meg Te is, januártól a közösségi tereken úgyse gyújthatsz rá!

Utolsó kommentek